Oldal kiválasztása

Ugyan még javában tombol az indián nyár így október derekán, a parkok és kiserdők már felkészültek a hűvösebb napokra és kihelyezték a madáretetőket télire. Az állatok közül Lilla leginkább a madarakat szereti etetni, ezért mindig van nálunk egy kis madáreleség. A hideg beköszöntével majd szalonnát is viszünk. Fontos, hogy ha egyszer elkezdjük etetni a madarakat, akkor egész télen tartsunk ki mellettük, mert számítanak a segítségünkre. Ha nem vagyunk elkötelezettek a házi etetőkhöz, vagy nem szeretnénk a lakás ablakához szoktatni a galambokat, válasszuk a közparkokba kihelyezett etetőket. 🐦
Valószínű azért is szeret Lilla a madarakról gondoskodni, mert ők nem mennek túl közel hozzá és nem lépnek bele a privát szférájába. Elvégre az állatok szeretete elsősorban nem abban mutatkozik meg, hogy agyonölelgetjük őket, hanem hogy törődünk velük. Utóbbinak Lilla maximálisan eleget tesz, mégha olykor fél is megsimogatni őket. Bár az továbbra is érthetetlen, nyáron hogy nem félt a fél méterre tőle lévő fújtató hattyútól és vitte neki nagy bátran nevetve a kölest. 👧

Please follow and like us:

A csodás őszi színkavalkádban Naphegyen jártunk a Pom Pom Játszótéren. A gyönyörű kialakítású mesebeli formák és rajzok garantáltan mosolyt csalnak az arcunkra. Legfőbb jellemzője a Pom Pom szereplők, Gombóc Artúr és a Radír Pók, sajátos kis házikói, amelyek leginkább a mini manók bújúcskázására és bekuckózására valók.
A bébi hinták jelenleg felújítás alatt állnak, de a három csúszda bátran használható. A homokozó eléggé tele van játszótéri kaviccsal, így bőven akad szitálni való. Egy kis pókháló mászóka ad teret a mászásnak és természetesen megtalálhatóak a szokásos rugós kismotorok is. A játszótéri felszerelések köre nagyjából ezzel véget is ér.
A Pom Pomos Játszótérre nem a nagysága vagy kiterjedt eszközparkja miatt érdemes ellátogatnunk, hanem sokkal inkább az esztétikája és kulturált környezete miatt. Ezt egyértelműen érzik a gyerekek is. Lilla legutóbb hosszasan elfutkározott és homokozott Pom Pom és barátai között, miután gyorsan kimaxolta a hajós kacskaringós csúszdát és egy kevésbé színes, csupasz és ingerszegény játszótéren már jelezte volna: “Kész, indudunk. Ennyi volt.” Délutánonként természetesen itt is óriási a gyerekzsivaj, de egy délelőtti vagy hétvégi séta alkalmával valóban fel lehet töltődni a naphegyi és szomszédos tabáni vagy gellérthegyi nyugalommal.
A mosdót nagyon hiányoltuk a játszótérről és a környéken is csak beülős alternatívák állnak a rendelkezésre. A Czakó kert és Piac a legközelebbi ilyeb műintézmény, amit nem próbáltunk, de egészen fancy budai helynek tűnik. Ha a Tabán lankáin indulunk lefelé, a Döbrentei térhez közeli ASZTALKA kézműves nosztalgia cukrászdát már rég a szívünkbe zártuk az 1900 évek elejét idéző polgári nagyszoba miliőjével. Ha a Gellérthegy ormai irányába kezdünk kapaszkodni, a Filozófusok Kertje, Gellérthegy lélegzetálló panorámáját semmiképp se hagyjuk ki. Innen már csak egy kis kaptató a Vukos Játszótér és a szomszédos Füge bolt és kávézó. A környék nyújtotta séta és kirándulási lehetőségeknek természetesen csak a képzelet szab határt.

Please follow and like us:

A mediterrán hangulatú Pécs egyik ékessége a Zsolnay Kulturális negyed, ahol akár egy teljes napot eltölthet az egész család. Pécs 2010-ben volt Európa egyik Kulturális Fővárosa, amely alkalomból a város teljesen megújult, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. és környéke pedig a város egy új, fiatalos részét képezi.
A legkisebbeket a Bóbita Bábszínház és bábtörtèneti kiállítás (lásd a következő a postot), a nagyobbakat pedig a Planetárium és a Nosztalgia Cukorka Látványmanufaktúra várja. Amellett, hogy gyönyörű környezetben futkározhatnak az aprótalpúak, mialatt a felnőttek elmerülnek a szemet és lelket gyönyörködtető szecesszió világában, a zöldterületen két játszótér és egy mozgásfejlesztő akadálypálya is helyet kapott. A legvagányabb az óriás spirál csúszda, a sakkpálya és a babaházak. A kulturalt homokozó sajátos vörös színben díszeleg szerte Pécsett (a kiterjedt helyismerettel rendelkező ismerősöktől szívesen fogadom ennek háttér magyarázatát).
Az információs központban díjmentesen kérhetünk plédet egy kis szabadtéri piknikhez vagy sütkérezéshez. A feltöltődést pedig a több kávézó, pékség és a Kézművesek utcája garantálja.
Az aktuális koncertek, előadások és kiállítások tekintetében érdemes alaposan átböngészni a Zsolnay Negyed honlapját, mert nagyon széles program kínálattal várja a látogatókat. A Zsolnay család életéről és a porcelán, valamint kesztyű manufaktúra történetéről szóló állandó kiállítást, továbbá a Zsolnay Mauzóleumot akár a gyerek délutáni sziesztája alatt is érdemes végignézni, amennyiben nem idegen tőle a hordozóban, illetve babakocsiban alvás, esetleg akad a közelben egy kedves nagymama aki ébren őrzi angyalarcú gyermekünk édes álmát. 🙂

Please follow and like us:

A hétvégi pécsi látogatás azért is volt különleges élmény, mert Lilla először látott bábelőadást, igazi bábszínházban. Köszönjük szépen a fantasztikus élményt Julici!
Öröm volt nézni, ahogy a minden iránt érdeklődő Lillus tátott szájjal nézi végig a nagyjából fél órás “Icurka picurka” című előadást, majd vidáman csatlakozik a színpadi szabad játékhoz. A program időtartama és története teljes mértékben az apróságokra van szabva, nemhiába hívják “csecsemőszinhaznak”, mert célközönsége a 3 év alatti korosztály. A kicsik figyelme ilyen korban nagyjából 20-30 percig terjed, ennél hosszabb koncentráció már igazán extra teljesítmény.
Csecsemőszínházi Icurka Picurka előadásban egy cicus, egy egérke, egy halacska és egy kutyus kapcsolatát kísérhetik végig a gyerekek. A kedves kis állatok közös játékai – bújócska, fogócska, kukucska-játék – a barátság egy-egy pillanatát villantják fel. Közismert mondókák, gyerekdalok, kiszámolók, dúdolók és dünnyögők a játék építőkövei.
A bábelőadást követően megtekintettük az emeleti báb kiállítást, amely nekünk, felnőttek számára teljesen új köntösbe csomagolta ezt a művészi műfajt. A bábok világa messze túlszárnyalja a kézre és ujjra felhúzható kis figurákat, valamint marionett bábokat. A bunrako, vajang, bottal mozgatható és árnybábok csak pár a színes-míves, igényes báb spalettából, amelyet végignézve a felnőttek újra gyereknek érezhetik magukat.
A három teremből álló bábmúzeum első termében a gyerekek kipróbálhatják a Bóbita Bábszínház régebbi bábjait, megismerkedhetnek a különböző bábtechnikákkal: kézbe vehetik Mosó Masát és Hermelinkét, Gőgös Gúnár Gedeont, Zsiga kutyát és a baromfiudvar többi lakóját, valamint a Holle anyó című előadás bábjait. Sőt, a szobában egy árnyparaván mögött Lúdas Matyi várja Döbrögi uraságot és a gyerekeket! A középső terem az időszakos kiállítások helyszíne, a legbelső teremben pedig a Bóbita alapítójának, Kós Lajosnak a bábjai láthatóak.
Ti voltatok már bábszínházban, milyen tapasztalatokkal tértetek haza? 🙂

Please follow and like us:

A Veszprémi Állatkert nemcsak a Kölyökdzsungel Játszóház miatt lopta be magát a szívünkbe. Akár egy teljes napos program is lehet az egész család számára. A Fővárosi Állatkerthez képest az állatoknak sokkal nagyobb az élettere, mivel az óriási kiterjedésű területet kevesebb, ám annál látványosabb állatok lakják.
Pár kifutót jelenleg átalakítanak és kibővítenek, de ettől még rendesen lehet látni állatokat, és ahogy a táblák is jelzik, megéri várni.
A szavannai állatvilág fantasztikus kialakítású, még egy kilátópont is helyet kapott a zebrák és elefántok közelében. A majmok egy részéhez szabad a bejárás, a makik szuper cukin hordozzák kölykeiket, hatalmas reptetőben sétálhatunk a madarak között, naponta több alkalommal tartanak látvány etetést, a fókák és pingvinek pedig gyönyörű tiszta medencében úszkálnak kedvükre.
Távolságok azért vannak az állatkerten belül, elvégre így lehet tágas életteret biztosítani lakói számára. Mi babakocsival közlekedtünk, ami a délutáni alvás miatt fontos volt, de van lehetőség helyben kiskocsit bérelni (szerintem csak a főbejáratnál).
Büfék és mosdók viszonylag sűrűn találhatók és egy helyen baba-mama szoba is kialakításra került. A hegyi világ és a sivatag találkozásánál található étteremnél nagyon korrekt áron ebédelhetünk, babaszék itt is volt.
3 éves kor alatt egy jelképes 100 Ft-os hozzájárulást kell fizetni, a felnőtt belépő 3.000 Ft. A jegyár tartalmazza a belépést a kuriózumnak számító Dínóparkba, ami főleg az óvodás-kisiskolás korosztály számára érdekes.
Lilla egész nap az elefántokat szerette volna látni, méghozzá bébi elefántot. Az elefántok aznapi teljesítménye alapján pedig minden esély meg van arra, hogy következő látogatásunkkor egy új bébit elefántot is megcsodálhassunk. Azért örültem, hogy Lilla még nem lépett a “De miért?” korszakába. 🙈

Please follow and like us: